Az egységes kérelmek mintegy kétharmadát idén is a NAK segítségével adták be a gazdák

Az év elején indult új Közös Agrárpolitika jelentősen megváltozott szabályrendszere komoly feladat elé állította a kamarát, hiszen előre látható volt, hogy több időt és munkát igényel az egységes kérelmek elkészítése. A NAK felkészülten várta az április 20-án indult beadási időszakot, amelynek keretében több mint ötven támogatási jogcímre, intézkedésre lehetett támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. 

A június 9-i benyújtási határidőig 164 603 kérelem érkezett be a Magyar Államkincstárhoz, ennek mintegy kétharmadát, 107 391 darabot a NAK falugazdászai segítségével nyújtották be a gazdálkodók. A kamara közreműködésével beadott kérelmek 1,64 millió hektárt fednek le.

A NAK azoknak a gazdálkodóknak is támogatást nyújtott, akik maguk vagy nem falugazdász segítségével adták be a kérelmüket. Portálján rendszeresen frissülő gyűjtőoldalon ismertette az új támogatási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat. Videósorozatokat, illetve a saját gazdaság várható támogatásának kiszámítását segítő KAP-kalkulátort készített és tett közzé. Az Agrárminisztériummal együttműködésben országszerte gazdafórumokat szervezett, és több tájékoztató kiadványt is megjelentetett.