Elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése

A MÁK a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyezetésre van szükség. Ennek oka lehet például fizikai blokkon belüli túligénylés, tábla átfedés vagy területi ráfedés. A MÁK tájékoztatása szerint a végzések kiküldése 2022. október 20-án megkezdődött a gazdálkodók részére.

A Kincstár és a NAK együttműködésének, valamint a fejlesztéseknek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma évről évre csökken: 2016-ban még 27 ezer, 2017-ben 12 ezer, tavaly mintegy 7 ezer, idén pedig a 6 évvel ezelőttihez képest alig több mint ötödannyi, 5760 gazdálkodónak küldött értesítést a MÁK. Közülük 2650-en a kamarai falugazdászok segítségével adták be kérelmüket.

Mint ismert, 2022. június 9-ig 162 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek közel 70 százalékát, több mint 108 ezer kérelmet a falugazdászok közreműködésével. A korábbi évekhez hasonlóan az idei számok is azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok ingyenes segítségét. Az átaluk benyújtott kérelmek 2,4 százalékánál van ugyanis szükség adategyeztetésre, az egyénileg beadott kérelmek esetében ez a szám megközelíti a 5,8 százalékot.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által küldött értesítés kézhezvételétől – a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől – számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2022. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdász felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés lefolytatása érdekében.