Jelentős pusztítást okozhat Brüsszel ámokfutása az agráriumban

A WUR tanulmányát nemrég mutatták be a legnagyobb európai gazdálkodói érdekképviselet, a Copa-Cogeca webináriumán. A szakmai anyag egy olyan megkérdőjelezhetetlen reputációval bíró intézmény munkája, mely évek óta a világ egyik legjobb agráregyeteme. A tanulmány azokra a mezőgazdasági termelésben várható következményekre fókuszál, melyek akkor következnek be, ha az F2F és Biodiverzitás stratégiák a jogalkotók mostani akarata szerint kerülnének bevezetésre. A szakmai szervezetek azért készíttették el a tanulmányt, mert az Európai Bizottság nem hajlandó teljesíteni ilyen irányú kötelezettségét, kumulatív hatásvizsgálat nélkül vezetné be az íróasztal mögött megírt stratégiáit.

Az eddig ismertté vált tanulmányokat (USDA, Kiel-i Egyetem, JRC) követően a holland egyetemi anyag is azt támasztja alá, hogy jelentős termelési és hozambeli visszaeséssel, komoly áremelkedéssel, nagy mértékű piacvesztéssel (export és unión belüli is), ugyanakkor csak minimális környezeti, környezetvédelmi és klimatikus progresszióval járhat a stratégiák bevezetése. A most bemutatott szakmai anyag szerint az uniós célkitűzések kumulatív hatására a termelés átlagosan 10-20%-kal csökkenne (a búza esetében akár 17%-kal), egyes növénykultúráknál – például az almánál – akár 30%-kal. Mindemellett a WUR egy további szakpolitikai tanulmánya megerősíti a szarvasmarha-, sertés- és tejtermelés általános csökkenését, ami az uniós fogyasztók számára jelentős áremelkedést okozna, ugyanakkor a mezőgazdasági termelők jövedelme csökkenne.

Az Európai Bizottság 2020 májusában terjesztette elő – hatástanulmány nélkül – a „Termőföldtől az Asztalig” stratégiát, amely az Európai Zöld Megállapodás egyik fő intézkedése. A klímasemlegesség 2050-ig megvalósítását célzó stratégia a növényvédőszer-használatot 50%-kal, a műtrágyahasználatot 20%-kal csökkentené 2030-ig. Az antibiotikumok terén szintén 50%-os vágást irányoz elő, az ökológiai gazdálkodással érintett területek arányát pedig 8-ról legalább 25%-ra emelné. Több mint egy évvel azután, hogy a Bizottság elindította stratégiáját, még mindig hiányzik az azt alátámasztó hivatalos hatástanulmány.

További részletek: https://www.nak.hu/sajto/sajtokozlemenyek/104181-jelentos-pusztitast-okozhat-brusszel-amokfutasa-az-agrariumban